Minden összedől

Viki

Mikor kinyitottam a szemem, rögtön az volt az első gondolatom, hogy végzős lettem. Alig egy óra múlva hivatalosan is megkezdem az utolsó évemet a gimiben.
-    Bárcsak anyu is láthatná! – nem tudom miért mondtam ki hangosan, de érezem, hogy gombóc nő a torkomban. Megráztam a fejem, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is jó napom lesz. Végtére is, mindenkitől azt hallottam, hogy az utolsó év a legszebb. Legszívesebben a takaró alatt maradtam volna, de a konyhából felszivárgó friss kávé illata arra ösztönzött, hogy elkezdjem a napot.  A zuhany alatt állva furcsán éreztem magam. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az idő. Anyu már több, mint öt éve halott.

Bővebben: Második fejezet

Viki

Kezdeti magabiztosságom a hetek múlásával elpárolgott. Lassan felfogtam, hogy az idei év, keményebb dió lesz, mint gondoltam. A tanárok dupla annyit követeltek, és mindenkitől azt hallottuk, hogy:
-    Engem nem érdekel, hogy más órájára tanultok-e de ha az enyémre nem, annak súlyos következményei lesznek!
A heti két-három dolgozat, és a tanítás utáni különórák, felemésztették a szabadidőmet, és ha ez még nem lenne elég, munkát vállaltam egy kis könyvesboltban a piactéren.

Bővebben: Harmadik fejezet

Viki

Semmit sem tudok anyám gyilkosáról, hiába szerepelt a címlapokon és a tévében. Az arcát kitakarták, a nevének a csak a kezdőbetűit közölték. Sokan megkérdezték, hogyan bírom ilyen higgadtan elviselni a történteket:
-    Én a helyedben, megkeresném! – mondták.
Igazság szerint, később tényleg megfordult a gondolataimban, hogy előkerítsem az illetőt, persze nem azért, hogy elégtételt vegyek. Sokkal inkább, tudni szerettem volna, miért tette, hogy milyen érzelmek kavarogtak benne, mikor cselekedett.
Apám, velem ellentétben mindent megtett, hogy fényt derítsen a gyilkos kilétére. Szerencsére, a hivatalos szervek, nem tettek eleget semmilyen kérésének, mert biztosra vették, hogy az első adandó alkalommal végezne az illetővel.

Bővebben: Negyedi fejezet

Viki

-    De jó kedved van! – jegyezte meg apu, mikor hazaértem. – Merre csavarogtál? – haragosnak tűnt, s ettől kissé megszeppentem.
-    Kávéztam. – válaszoltam, miközben levettem a kabátomat.
-    Azt hittem, dolgozol. – jegyez meg karba tett kézzel.
-    Hamarabb végeztem. – próbáltam figyelni a hangsúlyomra, nehogy kicsit is ingerültnek tűnjön. – Eddig nem zavart, ha későn jöttem. – motyogtam, és felsétáltam a szobámba. Nem telt el két perc, de már ott állt az ajtóban.

Bővebben: Ötödik fejezet

Tomi

Széles vigyor terült szét az arcomon egész nap. Csak az járt a fejemben, hogy minden tökéletes, még az sem lombozott le, hogy este dolgoznom kellett.
Mikor felhívtam Vikit, szándékosan ugrattam, de az apja reakciója meglepett. Bár az is megeshet, hogy az ő olvasatában a kedvel, az elvisel enyhébb verziója. Bárhogy is álltak a dolgok nem akartam siettetni a nagy találkozást. Szerettem volna Vikit megtartani magamnak.

Bővebben: Hatodik fejezet

Viki

-    Ez iszonyú volt! – erős késztetés éreztem, hogy belefejeljek valami keménybe, de helyette csak lehajtottam a fejem az asztalra.
-    Kellett neked pasizni. – nem figyeltem ki mondta, de válasz gyanánt felmutattam a középső ujjamat.
-    Engem is szépen leráztál! – ködös tekintettel Lillára néztem, majd vigyorogva elkiabáltam magam:
-    Élménybeszámoló! – percek alatt körbeülték az asztalt. – Színházba vitt, és…

Bővebben: Hetedik fejezet

Tomi

Azt reméltem, ez a beszélgetés váratni fog magára. Próbáltam húzni az időt, hogy kitaláljak valamit. Ahogy beültünk az autóba, némaság telepedett ránk.
-    Nem akarom, hogy meggyűlölj Viki!
Szótlanul meredt maga elé. Meg akartam fogni a kezét, de úgy húzta el, mintha megégette volna. Megrándult az arcom.
Annyira el akartam kerülni ezt a helyzetet!

Bővebben: Nyolcadik fejezet