Viki

-    Ez iszonyú volt! – erős késztetés éreztem, hogy belefejeljek valami keménybe, de helyette csak lehajtottam a fejem az asztalra.
-    Kellett neked pasizni. – nem figyeltem ki mondta, de válasz gyanánt felmutattam a középső ujjamat.
-    Engem is szépen leráztál! – ködös tekintettel Lillára néztem, majd vigyorogva elkiabáltam magam:
-    Élménybeszámoló! – percek alatt körbeülték az asztalt. – Színházba vitt, és…

-    Leszarom, nekem azt mondd, ami utána volt! – figyelmen kívül hagytam, és ugyanott folytattam:
-    A West Side Story-t néztük meg és nagyon király volt!
-    És aztán?
-    Felmentem hozzá… - szándékosan tartottam egy kis hatásszünetet – és olyan szinten egymásnak estünk a ház előtt… – a lányok felvisítottak.
-    Szóval jó volt. – szúrós szemmel néztem Bogira.
-    Rohadt jó! – velük együtt nevettem, és tudtam, hogy éppen most indítottam el a heti témát az osztályban. Ettől jobb kedvem lett, így megfeledkeztem a dolgozat kudarcáról.
-    Skacok, tud valaki valamit az új osztálytársunkról? – s ekkor – mint egy végszóra – besétált Takács Vivi.
-    Nem tudjátok, hogy van-e barátja? – válasz helyett fejbe csaptam Sanyit a tolltartómmal.
-    Mi van? – háborgott a fájó pontot dörzsölgetve.
-    Sziasztok! Szabad ez a hely? – mutatott a lány az Evi előtti üres padra.
-    Parancsolj! Foglalj helyet nyugodtan! – erős késztetést éreztem, hogy rámorduljak Sanyira. Hát nem tud nyugton maradni ez a gyerek?
-    Ne pedálozz! – mondta Vivi mosolyogva, de tudtam, hogy komolyan gondolta.
-    Hát ez most szíven ütött! - a srác szívére szorított kézzel, nagy szemekkel nézett a lányra, mire fejbe vágtam.
-    Mindig ilyen? - úgy beszélt, mintha a fiú ott se volna.
-    Ne törődj vele, - mondta Evi tárgyilagos hangon – dobta a barátnője, most meg kanos.
-    Ez most jólesett! – Sanyi szemrehányóan nézett a padtársára.
-    Csak őszinte voltam. – védekezett a lány.
-    Most még elmenekülhetsz Vivi! – sóhajtottam viccelődve.
-    Bírom a rázós helyzeteket.

Szerdán délután háromkor megérkezett Kriszti. Nagyon idegesnek látszott, s ettől az én gyomrom is görcsberándult.
-    Könnyen idetaláltál? – kérdeztem, hogy megpróbáljam oldani a feszültséget.
-    Igen. –amíg felakasztotta a kabátját, bezártam az ajtót, és kitettem a ZÁRVA táblát. Felmentük az emeletre, gondoltam, ott nyugodtabban beszélgethetünk. Kíváncsi voltam a mondandójára. Milliónyi vázlatot kreáltam fejemben, de mint utóbb kiderült, mind messze jártak a valóságtól.
-    Mielőtt bármit is mondok, szeretném, ha tudnád, hogy nem önszántamból kerültem bele ebe az egészbe. Nem szeretném, hogy elítélj.
Némán bólintottam, jelezve, hogy megértettem.
-    Tíz éves voltam, mikor anyám belezúgott egy kamionsofőrbe, és a nagymamám gondjaira bízott. Gyakorlatilag ő nevelt fel. Vince már akkoriban is sokszor megfordult nálunk, és ugyanazt gondoltam róla, amit te. Megbabonázott a viselkedése. Szerves része lett az életemnek, egyfajta apafiguraként tekintettem rá.  A nagyinak is ő adott pénzt, hogy beindíthassa az üzletet, az egyetemet is ő fizette.
-    Miért változott meg róla a véleményed?
-    Négy évvel később elutaztam vele Franciaországba. Emlékszem, az indulás előestéjén adott nekem egy pólót, és a lelkemre kötötte, hogy másnap mindenképp azt viseljem. Nem találtam furcsának a kérését, így hát teljesítettem. Mikor azonban magamra vettem a felsőt, nehéz volt. szétvágtam, és tudod mit találtam benne? Kokaint. Legalább egy kilót. Mikor kérdőre vontam, elmagyarázta mi is az ő foglalkozása.
-    Drogcsempész. – vágtam rá.
-    Ma már a legkörözöttebb személy az országban. Minden szállítmányról tud, amit behoznak, vagy csak átvisznek az országon. Minden szál az ő kezében fut össze.
-    Miért nem teszel ellene valamit? – bármennyire is igyekeztem a szemreáhányás érezhető volt a hangomban.
-    Az egész város az ő kezében van, aki nem hát igyekszik meghúzni magát. Vince keze messzire elér, az egész világon vannak kapcsolatai.
-    A nagyid mit szólt ehhez?
-    Szégyenkezve bevallotta, hogy neki is akadtak hasonló üzletei mióta megnyitottuk a boltot.
-    Micsoda?
-    Néha visznek el tőlünk ezt-azt a ruhákon kívül. Állítólag nem olyan feltűnő. A nagyi már túl öreg, ezért rám hárul az ügyletek lebonyolítása. Néha külföldre is el kell utaznom.
-    Csak van rá mód, hogy kitörj ebből.
-    Rám akarja hagyni a birodalmat, amit felépített.
-    Döbbenten nézem az előttem ülő lányra, látszott rajta, hogy egyre nehezebben tartja vissza a könnyeit.
-    Ő az apám! – elsírta magát, s én önkéntelenül is átöleltem. Bárcsak jóvátehetném, ahogy a boltban viselkedtem vele! Jeges borzongás futott végig a gerincemen, mikor eszembe jutott, hogyan reagáltam Vince viselkedésére.
-    Szerinted tőlem is akarhat valamit? – kérdeztem bár kissé tartottam a választól.
-    Még nehéz megmondani. Ezért is kérlek arra, hogy vigyázz vele. Kerüld el, de ha netán találkoznátok, ne mondj neki semmit!- a tekintete szinte könyörgött.
-    Ha bármiben segíthetek, csak szólj!
-    Nem akarlak belerángatni! – tiltakozott hevesen.
-    Most, hogy tudom az igazat, már benne is vagyok.
-    Nem kellett volna idejönnöm! – ha lehetett, még jobban magába roskadt.
-    Jól tetted, hogy elmondtad az igazat. Szerintem már így is- úgyis bajban vagyok. – nem tudom miért mondtam ezt, de egy hang a fejemben az súgta, hogy még közel sincs vége. Rengeteg kérdésem marad még, de ahogy elnéztem Krisztit, rájöttem, jobb, ha témát váltok.
-    Alakul már a ruha? – A lány kapva kapott az alkalmon, hogy végre kellemesebb téma került szóba. Örültem, hogy végre mosolyogni láttam.

-    Nincs kedved eljönni a szalagavatómra?
-    Komolyan? – Zsuzsi kíváncsi szemmel nézett rám. Suli után be kellett ugranom a papírboltba. Gondoltam egyúttal beváltom az apunak tett ígéretemet is. Nem akartam, hogy egyedül legyen, ha egyetemre megyek.
-    Persze! Apu vacsorát is főz, szóval hozzánk is el kell jönnöd utána.
-    Szívesen megyek! – egyezett bele mosolyogva.
-    Jövő héten meglesznek a meghívók, majd áthozom a tiédet.
-    Mikor is lesz pontosan?
-    December 10- én.
-    Az még három hét. Hogy állnak az előkészületek?
-    Tűrhetően. – vágtam rá és elővettem a pénztárcámat, jelezve, hogy mennék.
Ahogy kiléptem az utcára megszólalt a mobilom. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor kijelzőn megláttam Kriszti számát.
-    Ne ijedj meg, csak azért hívlak, hogy a héten be kéne jönnöd az üzletbe. Kész a ruha.
-    Tényleg? – pillanatok alatt felvillanyozódtam.
-    Mikor tudsz érte jönni? – gyorsan végig gondoltam a teendőket.
-    Pénteken korán végzek, és a délutánom is szabad.
-    Akkor majd találkozunk.
Mikor apunak elmeséltem, hogy meghívtam Zsuzsit a bálra, csak rosszallóan csóválta a fejét.
-    Te készülsz valamire.
-    Én, ugyan mire? – kérdeztem ártatlanul.
-    Nem kell kerítőnő! – morgott bele a levesébe.
-    Ha én nem kezdek valamihez, te sem lépsz. Amúgy se akarlak egyedül hagyni, ha egyetemre megyek.
Szótlanul kevergette az ételt, közben a jobb fülcimpáját morzsolgatta. Akkor szokta ezt csinálni, ha rájön, hogy a másiknak van igaza.
-    Jól van! – sóhajtott legyőzötten, az én arcomra viszont diadalittas mosoly ült ki. – Meg próbálok valamit elérni.
-    Ígérd meg, hogy nem futamodsz meg, ha elsőre nem sikerül!
-    Viki, ez már túl komolynak hangzik! – feszengett.
-    Mert az is! – vágtam rá hevesen.
-    Mi van Tomival és veled? – fordult hozzám érdeklődve. – Komoly a dolog?
-    Egyelőre nem tudom megmondani. Szeretném, ha az lenne. Ne érts félre, nem akarok esküvőt, vagy gyereket!
-    Pedig nagyon szeretnék már unokázni! – sóhajtott ravaszul mosolyogva. Sajnos erre még várnia kell pár évet.

Tomi

Be kell vallanom, ideges voltam Viki meghívása miatt. Bár még hetek voltak a bálig, azon járt az eszem, hogyan tudnám megnyerni magamnak a férfit, akinek a lánya elszédített. Viszont amint elképzeltem, hogy, mint egy ajándékot, kicsomagolom abból a ruhából, az idegesség valami egészen mássá alakult át. A fantáziámban szereplő ruhák valószínűleg túl rövidek, és szexisek voltak egy ilyen eseményhez, szóval nem tudtam mire számítsak.
A napjaim munkával teltek. A kollegáim továbbra is ugrattak, plusz néhány hölgyvendég a kelleténél nagyobb érdeklődést mutatott irántam, amint a többiek szintén jót derültek.
-    Na, várj csak, amíg az asszony megtudja!
-    Dani fogd be! – morogtam, közben próbáltam átverekedni magam a helyiség végében lévő asztalhoz. A srácok valamiért szerettek akkor ugratni, ha ez mások is hallották. – Nincs mit megtudnia.
-    Szóval barátnőd van! – sóhajtott reményvesztetten a lány, mikor letettem a sörét. Felmarkoltam az üres üvegeket, és amit hátat fordítottam, éreztem, ahogy egy kéz – valószínűleg az előbbi szőkeségé – eléggé illetlen helyre tévedt. Gyors léptekkel átvágtam a termen majd a kelleténél erősebben csaptam le a tálcát a pultra. Grimaszolva hátra pillantottam, mire az előbbi lány csókot lehelt felém. A hideg kirázott a viselkedésétől. Gyűlöltem a rámenős lányokat.
A zsebemben éreztem, hogy rezeg a mobilom. Megkönnyebbülve láttam, hogy Viki az.
-    Már éppen kezdtem hiányolni a hangodat! – szóltam bele köszönés helyett, mikor beértem a raktárba.
-    Csak a hangomat?
-    Igazából a testedet is, de ez egy merőben más történet.
-    Azt elhiszem. – a gúnyos megjegyzésétől elmosolyodtam. Kedvem támadt megcsókolni, sőt talán annál tovább is menni.
-    Pénteken dolgozol?
-    Szabadnapom van, miért?
-    Eljöhetnél velem a ruhámért.
-    Hú, ezt kezd izgalmassá válni. – mondtam sokat sejtetően.
-    Nem azért leszel ott, hogy lehúzd rólam! – szidott meg játékosan.
-    Miket gondolsz te rólam?
-    Pontosan tudom, mi jár az agyadban Tomi. – nevetett.
-    Elmegyek veled, sőt, ha Gábor megengedi még a kocsiját is elkérem.
-    Az nagy segítség lenne. Nem biztos, hogy jót tenne neki, ha végig vonszolnám a fél városon.
Hallottam, ahogy a hátam mögött kinyílik az ajtó.
-    Tomi fiam vonszold ki a hátsód! Várnak a hölgyek. – oda se figyelve bemutattam Zolinak.
-    Meg merjem kérdezni, mi volt ez?
-    Csak egy őrült munkatárs. – legyintettem.
-    És a hölgyek? – felszisszentem, de csak azért, hogy húzzam az agyát.
-    Néhányan bepróbálkoznak, de nyugi, nincs esélyük.
-    Remélem is! – a mondat végén ott lebegett egy burkolt „vagy különben”.
-    Most viszont tényleg mennem kell! Mikor találkozunk?
-    Kettőkor végzek a suliban.
-    Ha megadod a címet, odamegyek. – már a kezemben is volt a toll meg a papír.
-    Jól van, de most szólok, hogy a barátnőim nem fognak békén hagyni.
-    Szeretem a kihívásokat. – A következő pillanatban megint kivágódott a raktárajtó, ezúttal Beky adta a tudtomra, hogy ideje visszamenni, dolgozni. Gyorsan lekapartam a címet, aztán már mentem is.

Mikor később megkérdeztem Gábort az autóról, azonnal igent mondott.
-    Van öltönyöd?
-    Hogyne, még amit az állásinterjún volt rajtam. – kritikus szemmel nézett rám. – Mi van?
-    Ugye nem gondolod komolyan, hogy abban akarsz elmenni? – értetlenül meredtem rá. – Édes fiam! Ez a barátnőd szalagavatója, öltözz fel rendesen!
-    De nem akarok pingvin cuccot venni! – nyavalyogtam grimaszolva. Oké, hogy elegáns gönc kellett, de azért mindennek van határa.
-    Nem mondtam ilyesmit! – sóhajtott – Csak arra kérlek, hogy vegyél magadnak egy másik öltönyt.
Nem értettem mire ez a nagy felhajtás, hiszen az este középpontjában úgyis Viki áll majd. Viszont régóta ismertem Gábort, ahhoz, hogy tudjam, amit egyszer a fejébe vesz, annak úgy kell történnie.
Nem volt más választásom, öltönyt kellett vennem!
Úgy gondoltam, majd meglesz, de Gábor most akarta. Szóval, másnap bementünk a belvárosba. Értékeltem a segítségét, de jobb szerettem a saját pénzemből gazdálkodni. Másrészt nem szerettem huzamos ideig elviselni, ha ki kellett öltöznöm. Az hittem, vagyis inkább reméltem, hogy hamar megleszünk. Ehelyett, három helyre is bementünk, mire Gábor elégedett volt a végeredménnyel. Nem is értettem, hogy bírják ezt a lányok.
-    Minek ekkora felhajtás? – kérdeztem mikor a kocsiban ültünk. – A legelső öltöny is tökéletesen megfelelt volna.
-    Nem volt tökéletes, és ez a lány azt érdemli.
-    Megkedvelted. – állapítottam meg mosolyogva.
-    Tökéletesen összeilletek. – válaszolta kissé ábrándos arckifejezéssel.
-    Kíváncsi vagyok akkor is ezt mondod-e, ha kiderül néhány dolog. – keserű szájízzel gondoltam a lehetőségekre.
-    Elmondod neki? – felém fordult, de a szemét az úton tartotta.
-    Még nem, majd a bál után. Azt akarom, hogy azon az estén boldog legyen. – A másik lehetőségem az volt, hogy hallgatok, mint a sír, és várok, amíg valami mocskos dolog kiderül a múltamból, és tönkretesz mindent. Régi félelmeim megint hatalmukba kerítettek. Az óra ketyegett, de fogalmam sem volt mennyi időm van még.

Pénteken a hangulatom még mindig borús volt, de Viki kedvéért mosolyt erőltettem az arcomra. Éppen akkor álltam meg az utca túloldalán, mikor kisétált a kapun a barátnőivel. Amint észrevettem, rájöttem, hogy bármit megtennék azért, hogy magam mellett tartsam, és megvédjem.
Háttal állt nekem, így nem látott meg. Átsétáltam a túloldalra, elég nagy hangzavarral voltak, hogy ne vegyenek észre. A vele szemben álló lány hirtelen elhallgatott, és elkerekedett szemmel bámult rám. A mutatóujjamat a számra téve kértem, hogy maradjon csendben. Szerencsére vette az adást és folytatta, ahol abbahagyta:
-    A pasidat is elhozod a bálra?
-    Igen, és nagyon remélem, hogy visszafogjátok magatokat.
-    Majd mi elmondjuk neki a piszkos kis titkaidat. – mondta az egyik lány, akinek első látásra szemet szúrt a fültágítója.
-    Például? – kérdezett vissza Viki.
-    Hogy meztelenül alszol. – mondta egy pöttöm lány, aki alig bírta visszatartani a nevetést.
Erre már nekem is reagálnom kellett:
-    Ezt korábban is közölhetted volna. – Ahogy megfordult kisség meglepődött, de nem volt ideje megszólalni, mert az ajkam azonnal lecsapott az övére. A hangokból ítélve, a lányoknak tetszett a mutatvány.
-    Szia! – súgta bele az ajkamba két csók között. Borzasztóan hiányzott, s úgy vettem észre, az érzés kölcsönös.
-    Mehetünk? – kérdeztem magamhoz húzva.
-    Csak nem gondolod, hogy így elengedünk? – csattant fel Pöttöm.
-    Evi, ne legyél ennyire besózva!
-    Csak törődünk veled. Már az is baj? – tárta szét a karját.
-    Sietnünk kéne, de amúgy egyetértek a barátnőddel Viki. – meglepett arccal fordult felém, én pedig próbáltam komoly maradni. – Tényleg jobb, ha ők is leellenőriznek, hátha kiderül, hogy én vagyok a Csendes Gyilkos.
-    Biztos, hogy ezt akarod? – kételkedve nézett rám. – Ezek a lányok nem is mernek tréfát.
-    Állok elébe!
-    Helyes! Jövő Pénteken ráérsz?
-    Naná! – válaszoltam lelkesen.
-    Este nyolc, Ördögsarok.
-    Rendben. – szúrós szemmel nézetem végig a társaságon. Meg akartam mutatni, hogy nem félek. Elvégre mi rossz történhet egy ilyen bulin?
-    Mindig ilyenek? – kérdeztem mikor elindultunk.
-    Általában igen, de most szólok, hogy ez csak a kezdet.
-    Tényleg meztelenül alszol? – csak azért kérdeztem meg, hogy felidegesítsem. Játékosan rácsapott a combomra, aztán bosszúsan rám meredt.
-    El se hiszem, hogy tényleg megkérdezted! Nem kell mindent elhinned, amit mondanak. Na és vettél már öltönyt?
-    Igen. – kétkedve nézett rám. – Mi van? Gáborral mentem el, és csak hogy tudd, nagyon sokáig tartott.
-    Jaj, te szegény! – sóhajtott hamiskásan mosolyogva.
-    Látod, mit meg nem teszek a kedvedért?
-    Aranyos vagy! – mondta és puszit nyomott az arcomra.

-    Sziasztok! – köszönt vidáman az eladó, mikor beléptünk az üzletbe.
-    Kriszti, ő a barátom Tomi! – a lány kezet nyújtott és kedvesen rám mosolygott.
-    Örülök, hogy megismerhetlek! Na, készen álltok? – izgatottan fordult a barátnőm felé. – Gyere!
-    És én?
-    Mindjárt jövünk! – Viki szeme úgy csillogott, mint még soha. Amíg ők elvonultak, körbejártam az üzletet. Éppen az ékszereket vettem szemügyre, mikor kinyílt a próbafülke ajtaja.
Láttam már csinos lányokat, de Viki mindenen túl tett. A ruha nem volt vadítóan szexi, mégis észbontóan nézett ki benne.
-    Gyönyörű vagy! – mellé léptem és megcsókoltam. A kezem a derekára simult, mire elmélyítette a csókot. Ha nem egy boltban lettünk volna, biztos, hogy párnák között végezzük. Mikor megszólalt az ajtó feletti csengő, elengedtük egymást.
Éreztem, ahogy Viki megdermed mellettem. Ahogy odafordultam mintha gyomorszájon vágtak volna. Eltelt majdnem hat év, de az előttem álló férfin nem fogott az idő. A karomat a barátnőm köré fontam, szinte eltakartam őt a testemmel. Ha bántani meri, saját kezűleg ölöm meg!
Kegyetlen mosoly jelent meg a már jól ismert arcon.
-    Milyen kicsi a világ! A kis barátnőd ruhája igazán elbűvölő lett. Gratulálok Kriszta! – biccentett a lánynak, aki abban a pillanatban lépett be a helyiségbe, és láthatóan ugyanúgy megdöbbent, mint mi.
-    Meg kell mondanom Tamás, csalódtam benned. Azt reméltem, legalább felhívsz, ha kiengedtek. Talán újra együtt dolgozhattunk volna. – Addig észre se vettem, hogy remegek, amíg meg nem éreztem, ahogy Viki ujjai a vállamba mélyednek. Tudtam, hogy esélyem sincs Vince ellen nyíltan és azzal is tisztában voltam, hogy tartozom egy vallomással a barátnőmnek.
-    Itt az újabb adag, – egy barna borítékot adott át Krisztának – a héten jönnek érte. Csak egy összegben fizethet, és nincs haladék.
-    Értem. – a korábbi vidámságnak nyoma sem maradt.
-    Akkor, további szép napot!    
Némán álltunk miután kisétált az üzletből. A szívem majd kiugrott a helyéről, de ha lehet Viki még rosszabb állapotban volt. Remegve állt mellettem, és azt sem tartottam kizártnak, hogy elájul. – Öltözz át, és menjünk! – amíg ő elvonult, Krisztihez fordultam:
-    Honnan ismered?
Ijedten nézett rám, de amint találkozott a tekintetünk, a következő pillanatban el is kapta. Ebből tudtam, hogy igenis van mondanivalója.  – Nem mondhatom el. – látszott rajta, hogy fél, és minden oka megvolt rá. Vince szavai ritkán maradtak üres fenyegetések.
-    Mehetünk! – Viki ruhája a karján lógott. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
-    Hagyd csak! – legyintett Kriszti mikor a barátnőm át akarta adni a ruháért járó pénzt. – Ajándékba adom.
-    De…
-    A ma történtek után, ez a minimum.