Tomi

Azt reméltem, ez a beszélgetés váratni fog magára. Próbáltam húzni az időt, hogy kitaláljak valamit. Ahogy beültünk az autóba, némaság telepedett ránk.
-    Nem akarom, hogy meggyűlölj Viki!
Szótlanul meredt maga elé. Meg akartam fogni a kezét, de úgy húzta el, mintha megégette volna. Megrándult az arcom.
Annyira el akartam kerülni ezt a helyzetet!
-    Mondd el az igazat! – még mindig kerülte a pillantásomat, és makacsul maga elé nézett. Beindítottam a kocsit, és próbáltam lehiggadni.
-    Minden hazugság volt? – a hangja akár az üveget is elmetszette volna.
-    Nem, a gyerekkorommal kapcsolatban igazat mondtam. Apám egy informatikai cégnél volt vezető, mikor megismerkedett anyámmal. Bár sok dologban különböztek, mégis jól megvoltak egymással. Három éve voltak házasok, mikor anyám terhes lett a bátyámmal. Nem volt anyagi gondjuk, Miki szinte mindent megkapott. Aki rájuk nézett, egy boldog családot látott. Apámnak azonban más állása is volt. Még a diploma megszerzése után megismerkedett Vincével. Hamar jó barátok lettek, a másik férfi azonban szegény családból származott, így kénytelen volt törvénytelen dolgokkal pénzt szerezni. Alkalmanként beállt drogfutárnak, ami nem tett túl jót a barátságuknak. Vince szerette volna apámat is bevonni, de ő nem volt hajlandó. Megpróbált segíteni, de a férfi egyre lejjebb csúszott. Nem tehetett mást, magára hagyta. Ezután húsz évig nem látták egymást.
A gazdasági világválság apám cégét is utolérte, elvesztette az állását. De szüksége volt a pénzre, hiszen el kellett tartania a családját, ráadásul anyám is terhes lett velem. Egy nap névtelen telefont kapott azzal az üzenettel, hogy egy régi barátja ki tudja húzni a bajból. Nem volt más választása, Vincének kezdett dolgozni csempészként. Egykori barátja addigra már több volt egyszerű futárnál. Az egész hazai hálózatot ő irányította. Anyám persze minderről semmit sem tudott. Apám titokban tartotta előtte, mert féltette a családját. Ez éveken át így ment. A szüleim egyre többet veszekedtek. Az utolsó emlékem apámról az, amint dühösen elviharzik otthonról, anyám pedig keservesen zokog. Apámat aznap este lelőtték, Vince tette, mert ott akarta hagyni a bandát.
A húgom már nem is merte apámat, a bátyám addigra elég idős lett ahhoz, hogy iskola mellett dolgozzon.
Anyám rettegett, hogy Vince megkeresi, hogy bosszút álljon, Miki azonban megkönnyítette a dolgát. Ő maga kereste meg azzal a szándékkal, hogy átvegye apám helyét. Hónapokig sikerült titkolnia előlünk mit tett. Otthagyta a munkahelyét, és a sulit, csak a droggal foglalkozott. Egy délután megláttam, ahogy Vincétől megkapja a pénzt. Elmondtam anyámnak, annak ellenére, hogy a testvérem megfenyegetett, ha eljár a szám, nagyon megbánom. Sosem láttam Mikit úgy dühöngeni, mint akkor este. Közölte anyámmal, hogy Vincét választja, mert ő szebb jövőt kínál neki. Emlékszem anyám döbbent arcára, mikor a húgom bejelentette, hogy ő is menni akar. Hiába könyörögtem Vivinek, azt mondta, jobb életre született. Szerinte nekem is velük kellett volna mennem, mert anyánk megfosztott minket egy szebb jövőtől.
-    Vele ment?
-    Igen, anyám teljesen összetört. Tizennyolc évesen úgy éreztem, túl nagy felelősség van a vállamon. Otthagytam a sulit, és dolgozni kezdtem, de a legrosszabb az volt, hogy tehetetlenül néztem anya szenvedését. Egyre többet ivott, ilyenkor vagy keservesen sírt, vagy engem okolt a helyzetért. Néha ennél jobban is elfajultak a dolgok.
-    Megvert? – enyhe döbbentet hallottam a hangjában.
-    Előfordult, hogy kezet emelt rám. Ilyenkor sosem ellenkeztem. Egyszerűen nem volt szívem. Persze Vince engem is megtalált és ugyanolyan sorsra jutottam, mint a testvérem. Anyámnak már nem maradt ereje, hogy visszatartson.
-    Te legalább életben maradtál.
-    Hidd el, nem sokon múlott. Egyszer megfenyegettem, hogy rács mögé juttatom.
-    Mi történt azután?
-    Bosszúból börtönbe juttatott. Kábítószert rejtett el a lakásban, aztán le adta a drótot a rendőrségen. Tíz évet kellett volna ülnöm, de jó magaviseletért korábban kiengedtek.
-    Édesanyád hogy viselte?
-    Öngyilkos lett
-    Én…- durván a szavába vágva folytattam:
-    Néhány hónappal a börtönbe kerülésem után begyógyszerezte magát. Gábor minden lehetséges módszert megpróbált, hogy elmehessek a temetésre, de nem engedték. Szabályellenes volt. El sem búcsúzhattam tőle. – Viki szó nélkül hirtelen magához ölelt. A vállába fúrtam az arcom. Évek óta először fakadtam sírva. Amint sikerült nagyjából összeszednem magam folytattam:
-    Gábor nélkül valószínűleg nem itt tartanék. Sokat köszönhetek neki. segített nekem a történtek után, és azóta is. A kezdeti ellenségeskedés idővel barátsággá aztán valami erősebbé formálódott. Mikor kiengedtek szerzett lakást, és munkát.
-    Mi van a testvéreiddel? – kérdezte még mindig engem ölelve.
-    Mióta itt hagytak, nem hallottam róluk, és nagyon remélem, hogy ez így is marad. Kétlem, hogy vissza tudnám fogni magam.
-    De ugye Vincével kapcsolatban nem csinálsz semmi hülyeséget? – hangos sóhaj szakadt fel belőlem, mire az ölelés szorosabbá vált.
-    Ha rájövök, hogy akárcsak rád néz, az istenre esküszöm, hogy megölöm!
-    Ha megöleted magad, azzal nem segítesz rajtam.
-    Tudom, de sajnos ezek után nem kizárt, hogy újra felbukkan.
-    Biztos vagyok benne, hogy kitalálunk valamit. – próbált vigasztalni.
-    Sajnálom! – elhúzódtam tőle.
-    Ugyan mit?
-    Nem lett volna szabad elrontanom a délutánt.
-    Nem tehetsz róla. Egyikünk sem tudta, hogy ez lesz.
-    De te találkoztál már vele, ugye? – fürkésző tekintettel néztem rá, mire ijedt kifejezés suhant át az arcán.
-    Igen, de akkor még fogalmam sem volt arról, hogy kicsoda. Később Kriszti mindent elmondott.
-    Szépen elhallgattad, mondhatom! – mordultam rá.
-    Félte, hogy valami őrültséget csinálsz.
-    Istenem, Viki! Nem tudnám megbocsátani, ha valami bajod esne. – kétségbeesetten megcsókoltam. Mázsás súly gördült le a szívemről, de valamit még tudnom kellett. Elhúzódtam tőle.
-    Szóval nem gyűlölsz?
-    Dehogy, te hülye!
-    De a múltam… szörnyű dolgokat műveltem.
-    Nem érdekel! Tudom, hogy jó ember vagy. Bízom benned, teljes mértékben.

-    Zavarhatlak? – Miután hazavittem Vikit, rögtön Gáborhoz indultam. Úgy terveztem, azonnal a dolgok közepébe vágok, de a férfi nyúzott arcát látva meggondoltam magam.
-    Persze, gyere csak be!
A dohányzóasztalon akták hevertek rendezetlen kupacban.
-    Nehéz ügy?
-    Bonyolult. Mi a helyzet?- kávét töltött kettőnknek, aztán leült mellém a kanapéra.
-    Elmondtam az igazat Vikinek.
-    Micsoda?- köhögte.
-    Na, azért nem teljesen.
-    Nehezen szántad rá magad?
-    Kényszerből, – mondtam keményen – ugyanis felbukkant Vince.
-    Jézusom Tomi! – Gábor szinte teljesen elsápadt. – Mondj el mindent!
Viki előtt visszafojtottam a bennem lévő indulatot, Gábor előtt azonban nem volt okom rá. Mire a mondandóm végére értem, nem sok választott el attól, hogy valami igazán nagy őrültséget csináljak.
-    Mit akarsz tenni? – a mellettem ülő férfi hangja higgadtságról árulkodott, de sejtettem, hogy ez csak a látszat.
-    Börtönbe juttatni, bármi áron.
-    Nehéz menet lesz, de vannak ismerőseim, akik talán tudnának segíteni.
A hangom gúnyosan csengett – Hogyan?
-    Belnay nem csak a te családodat tette tönkre. Ha védelmet ígérünk az embereknek a vallomásukért cserébe, talán segítenek.
-    Talán.
-    Bízz bennem, és adj egy kis időt! – győzködött, mivel látta rajtam, hogy kétségeim vannak. Végül belementem. Ez még mindig jobban hangzott, mint az én verzióm, amiben csupán egyetlen pisztoly szerepelt.
-    Holnap azonnal nekilátok, és bármi haladás van, azonnal szólok.
-    Azét vigyázz magadra!
-    Te pedig ne legyél önző, már Vikire is gondolnod kell!

Viki

Szerencsére apu nem volt otthon mikor hazaértem. Még mindig a történtek hatása alatt álltam. Ijesztő volt így látni Vincét, hogy már tudtam az igazat. Felállt a szőr a hátamon, mikor eszembe jutott, mikor kezet csókolt. Amit akkor lányos zavarnak éreztem, mostanra undorrá változott.
Tudtam, hogy a nagylelkűsége csupán álca. Bárkin is segít, egyszer benyújtja ért a számlát, és az illetőnek nagy árat kell fizetnie.
Ami Tomit illeti, egy részem tudta, hogy haragudnom kellene rá. Hazudott, ráadásul könnyen bajba kerülhetek miatta. Na, nem mintha Vincétől nem kellene tartanom, ha Tomi nincs a képben, de ha bántani akart volna, már rég megtette volna. A boltban láttam az arcát, mikor a másik férfi besétált. Tudtam, hogy bármit megtenne azért, hogy megvédjen. Már nem az, aki volt, jobb ember annál. Viszont a bosszú hajtja. Féltem, hogy alábecsüli Vince hatalmát, és mégis úgy dönt, hogy egyedül száll szembe vele.
Nagyon szerettem volna elmondani valakinek a történteket, tanácsot kérni, de tudtam, hogy lehetetlen. Ha erről bárki tudomást szerez, megeshet, hogy az életével fizet. Ezt képtelen lennék elviselni.
Mire apu hazaért mosolyt erőltettem az arcomra.
-    Mutasd meg a ruhádat! – parancsolta azonnal amint belépett az ajtón. Sosem láttam még ennyire izgatottnak. Felmentem, hogy átöltözzek, lefelé pedig igyekeztem nem hasra esni.
-    Na hát, Viki!
-    Tetszik? – lassan körbe fordultam, hogy alaposan szemügyre vehessen.
-    Komolyan mondom, nem találok szavakat. – a tekintete kissé elhomályosult.  – Édesanyád büszke lenne rád! Tominak mi a véleménye a ruháról?
Nem lepődtem meg a hirtelen témaváltástól.
-    Tuti, hogy levettem a lábáról.
-    Nagyon szeretném már megismerni.
-    Meg kell ígérned, hogy nem veted alá vallatásnak!
-    Oké, megpróbálom visszafogni magam. – mosolygott.
A hétvége – bár nehezemre esett - de a tanulás jegyében telt, mert úgy éreztem, elhanyagoltam az utóbbi időben. Kiderült, hogy jól is tettem, mert a tanárok többsége röpdolgozattal várt Hétfőn.
-    Esküszöm, csodállak Viki! – sóhajtott Vivi.
-    Miért?
-    Mert pasizol és ráadásul tanulsz is egyszerre.
-    Hidd el, most csak azért sikerült, mert külön voltunk.
-    Mikor találkoztok legközelebb?
-    Nem tudom, de Pénteken mindenképpen megyünk.
Legalább is reméltem. Nem akartam, hogy Tomi védelem címszóval lakalt alatt tartson.
Egész héten nem beszéltünk, ezért is örültem, mikor Szerdán megcsörrent a telefonom (az osztályfőnököm már kevésbé díjazta). A kijelzőn viszont ismeretlen számot láttam. Torokban dobogó szívvel fogadtam a hívást:
-    Halló?
-    Szia, Viki! Szalay Gábor vagyok. – megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
-    Bocsánat, ha megijesztettelek!
-    Dehogy, csak azt hittem másvalaki lesz az.
-    Tomi elmesélte, hogy összefutottatok Vincével. Ha nincs ellenedre, szeretnék találkozni veled. A fiú szeretné börtönben tudni Belnayt, és ehhez kérném a segítségedet.
-    Az enyémet? – ráncoltam értelmetlenül a homlokomat.
-    Nem szívesen folytatnám ezt telefonban, ha nem baj.
-    Mikor találkozzunk? – kérdeztem gondolkodás nélkül. Bíztam Gáborban, és bármilyen segítséget megadtam volna neki.
-    Ma megfelel?
-    Legyen inkább holnap délelőtt.
-    És az iskola? – érdeklődött.
-    Egy szabadnap belefér.
-    Akkor találkozzunk tízkor. Elmondom, hogyan találsz ide…

Reggel apu még aludt mikor elindultam Pestre. Nem most először lógtam a suliból., anyu halála után előszeretettel kerültem az iskolát, és az embereket.
Az út Gábor lakásáig majdnem két órába telt. Volt nálam papír és toll, gondoltam írással foglalom el magam. Napok óta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy megint vissza kéne szoknom az írásra, de eddig nem volt meg a kellő motivációm.
Mikor leszálltam a villamosról, nagy vonalakban egy kis történetté formáltam a fejemen hömpölygő gondolatokat. Néhány részlete kísértetiesen hasonlított életem bizonyos pillanataira.
-    Örülök, hogy eljöttél, kerülj beljebb! – Gábor mosolyogva fogadott, annak ellenére, hogy kimerültnek tűnt.
A lakás otthonosan volt berendezve. A nappaliban szinte az egész dohányzóasztalt papírok borították, némelyiken kávéfolt éktelenkedett.
-    Elnézést a rendetlenségért. Ha belemerülök a munkába, hajlamos vagyok szétdobálni a dolgokat. Kérsz egy kávét?
-    Igen, köszönöm!
Amíg a férfi a konyhába ment alaposabban körbenéztem. Nem hazudtoltam meg magam, mert az első utam a hatalmas könyvespolchoz vezetett. Azonnal kiszúrtam egy Mandelstam kötetet. Találomra kinyitottam, és beleolvastam.
-    Látom, szereted a költészetet.
-    Igen. – gyorsan visszatettem a könyvet a helyére.
-    Ki a kedvenced?- kérdezte közben pedig letette a tálcát egy halom akta tetejére.
-    Rilke.
-    Van egy válogatott verses kötetem. Ha visszakapom, szívesen kölcsönadom. – mosolygott.
-    Köszönöm. – elvettem az egyik bögrét, és belekortyoltam a kávéba.
-    Viszont sokkal komolyabb dolog miatt hívtalak ide. Támogatom Tomi ötletét, hogy rács mögé juttassa Vincét, de a fiú hajlamos az őrültségre. Ezt szeretném megakadályozni.
-    Segítek, amiben csak tudok. – vágtam rá azonnal.
-    Nem csak Tomi családját tette tönkre valamilyen módon. Sikerült számos olyan embert találnom, akiknek közük volt hozzá. Ezeknek az embereknek a vallomását szeretném begyűjteni. Remélem, ha elég bizonyítékot szedünk össze, segíthetünk a rendőrségnek.
-    Szóval, be kell gyűjteni a vallomásokat. – összegeztem. – Kizárt, hogy ilyen egyszerű lenne.
-    Ha a börtönben lévők tanúskodnak, a bíróság ezt enyhítő körülménynek tudhatja be. A többieket bevehetjük a tanúvédelmi programba, amíg az ügy le nem zárul.
-    Miből gondolod, hogy előttem bárki is megnyílna? Pláne a rabok.
-    Őket bízd csak rám! Neked a többiekkel kellene foglalkoznod. Ha elmondod a történetedet, és a bizalmukba férkőzöl, talán szóra bírhatod őket.
A terv jónak tűnt, de nem éppen bombabiztosnak.
-    Mi lesz, ha Vince rájön, hogy miben mesterkedünk?
-    A kommandósok, és egyéb egységek azért vannak, hogy ezt elkerüljük.
-    Szégyellem magam, mert csak most kezdem megérteni milyen veszélyes ez az egész. – úgy éreztem, mintha tehetetlenül figyelnék egy kitörni készülő vihart.
-    Viki, figyelj rám! A mi hatalmunk sajnos véges. Nem tudunk mindenkit megvédeni, de édesapádat természetesen figyelni fogjuk, de a többiek…
-    Apám biztonság a legfontosabb. – igyekeztem határozottan beszélni. – Ki lesz az első? –biccentettem az akták felé.
-    Tomi szerint, a boltos lány, Kriszti közel áll Vincéhez.
-    Nem lesz könnyű, de minden tőlem telhetőt megteszek.
-    Köszönöm! – felelte hálás mosollyal. – Itt a számom, - nyújtott felém egy névjegykártyát. – Hívj, ha bármi történik. És nagyon vigyázz magadra!

Hogyan győzzem meg Krisztit? Ez a kérdés keringett a fejemben egész úton hazafelé, de a válasz elmaradt. Otthon biztos helyre tettem a papírokat, aztán felhívtam Lillát.
-    Beteg vagy? – a háttérzajból ítélve szünet lehetett.
-    Ha egy tanár kérdez, igen.
-    Hogy van képed lógni? – háborgott.
-    Hát így. Tudom, hogy úgysem köpsz be.
-    Ez a srác szépen elcsavarhatta a fejedet, ha még a suliból is lógsz miatta. – a háttérből hallottam a csöngőt. – Leteszem, de majd beszélünk.
Mivel a délután üresen tátongott előttem nekifogtam pizzát sütni. Lassan dolgoztam, hogy minél tovább tartson, közben pedig csupa vidám dalt hallgattam, remélve, hogy feldobja a hangulatomon. A telefonom éppen akkor szólalt meg, mikor kivettem az első tepsit a sütőből. Túl gyorsan akartam tőle megszabadulni, úgyhogy sikerült megégetnem a kezem. Szitkozódva, a kelleténél határozottabb mozdulattal tettem le a tepsit a tűzhelyre.
-    Mi van? – szóltam bele a telefonba, közben víz alá tartottam a csuklómat.
-    Csak nem zuhanyozol éppen Morci?
-    Tomi!
-    Másra számítottál?
-    Bocsi, hogy rád förmedtem. Pizzát sütök, és megégettem a kezem.
-    Szegény! Ha ott lennék, adnék rá egy gyógy puszit.
-    Jó lenne! – sóhajtottam vágyakozva.
-    Hogy vagy? – enyhe feszültséget éreztem a hangjában.
-    A körülményekhez képest jól. – elzártam a csapot. – Reggel elmentem Gáborhoz.
-    Beavatott a nagy tervbe? – nem tudtam nem észrevenni a gúnyolódást a hangjában.
-    Nem bízol benne?
-    Ebben a helyzetben képtelen vagyok törvényes vagy humánus módszerekre gondolni.
-    Ha rajtad múlna, saját kezűleg ölnéd meg. – szándékosan kijelentésnek szántam, mert tudtam, hogy így van.
-    Egyedül te tartasz vissza attól, hogy megtegyem.
-    Nem tudnám elviselni, ha bajod esne. – érezem, ahogy összeszorul a torkom.
-    Ezt inkább nekem kéne mondanom. – nevetett keserűen, majd így folytatta: - Mikor látlak legközelebb?
-    Hát Pénteken! Remélem nem gondoltad meg magad.
-    Egyáltalán nem.
A telefont a vállam és a fülem között tartva betettem az újabb tepsit a sütőbe.
-    Holnap meddig tart a suli?
-    Keringőpróbám lesz négytől. Gyere el és nézd meg, ha van kedved!
-    Legalább leellenőrzöm, kivel táncolsz.
-    Csak nem vagy féltékeny? – a gondolat mosolyt csalt az arcomra.
-    Mindenkire, aki csak rád néz. – válaszolta, s én hittem neki.
-    Legyél háromkor a sulinál!
Apu szerencsére nem gyanította, hogy a suli közelébe se mentem, azért hogy megelőzzem az esetleges kérdezősködést, gyorsan kitaláltam valami elég őrült sztorit, arról hogyan borítottuk ki aznap a tanárokat.
-    Tomi holnap eljön keringőpróbára.
-    Szerdán milyen órarended van?
-    Laza. Mit forgatsz a fejedben? – méregettem gyanakodva.
-    Ha szeretnél, nyugodtan maradj nála. A hiányzást majd leigazolom.
-    Rád se ismerek! Hogy állsz a hintalóval Zsuzsinak?
-    Lassan elkészül.
-    Szalagavató után oda is adhatnád neki. – hirtelen szöget ütött a fejembe valami. – Miért is akarsz te engem kipaterolni holnap?
-    Zsuzsi átjön megnézni, hogy halad a munka. – mindenhová nézett csak rám nem.
-    És te azt reméled, ennél többről lesz szó. Ha megnyugtat, szerintem van esélyed.
-    Kinőttem már az ilyesmiből.
-    Dehogy! Ne gondolj bonyolult dolgokra, például főzz neki valami, de ne úgy állítsd be, hogy szándékos a dolog. Hidd el, leveszed a lábáról!