Hírek Helyi hírek Normál helyi Fáy Ferenc versei

Fáy Ferenc versei

Megjelent egy egyedülállóan érdekes verseskötet: Fáy Ferenc Összegyűjtött versei. A mű Pécel Város támogatásával a Széphalom Könyvműhelynél jelent, sajtó alá rendezte és szerkesztette Heltai Miklós.

 

Fáy Ferencet (Pécel, 1921-Toronto, 1981) úgy szokták emlegetni, mint az emigráns magyar líra kiemelkedő alakját. Ez a minősítés azonban elfedi előlünk azt a tényt, hogy az egyetemes magyar költészet legkiválóbbjai közé sorolható alkotóról van szó, aki száműzetésbe kényszerülve maradt kívül a magyar irodalmi tudat fősodrán, s akinek jelentőségét legjobban Határ Győző világítja meg a torontói kiadás előszavában:

„Ha belekapok, magához bilincsel. Szemeim futnak a sorokon s minden egyes strófánál csak ez jut az eszem¬be: gyönyörű-gyönyörű versek […] csak az arra-kiszemeltek maradnak meg, az igazán- költők; az annak-születettek, avagy azzá-lettek: a felkent poéták, e ritka-kevesek közé tartozik ő is…”

Fáy Ferenc Pécelen született, részben ez magyarázza, miért vállalta szülőfaluja versgyűjteményének kiadását. A teljes magyarázat azonban az, hogy egy péceli civil szervezet, a Karsai Zsigmond Baráti Társaság és annak vezetője, a kötet szerkesztője felismerte a költő lokális értékeken messze túlmutató jelentőségét, s kezdeményezésüket támogatta a város polgármestere Szöllősi Ferenc Attila, s önkormányzata is.
A Fáy-család, s annak péceli ága is sok kiváló embert adott hazánknak.

Fáy Ferenc világlátását a családi hagyományok és a péceli környezet alapozta és formálta. A péceli elemi iskola után a budapesti, majd az aszódi evangélikus gimnáziumokba járt, végül a bonyhádi Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett. A Ludovika Akadémia elvégzése után kiképzőtiszt lett, majd a frontszolgálat és a franciaországi hadifogolytábor következett. Így aztán hazatérése után mindvégig gyanakvással kísérte működését a kialakulóban lévő új rezsim. Házassága révén kapcsolatba került egy későbbi pártvezető családjával, s ez a család mindent megtett elválasztásukért. Ezért került az államvédelmi hatóság figyelmének fókuszába is, s többszöri vizsgálat és internálás után ezért kényszerült emigrációba. Olaszországban nősült másodszor, feleségétől, a német Mitschke Teréztől öt gyermeke született. 1951-től Kanadában élt, sokáig nagy szegénységben, a munkanélküliség után volt dohánytörő, favágó, végül egy torontói iskolaszék alkalmazottja.

Az emigráns irodalmi körök fölfedezik költői tehetségét, s sorra jelennek meg verseskötetei: Jeremiás siralmai (1956); Az írást egyszer megtalálják (1959); Törlesztő ének (1963); Magamsirató (1967); Áradás (1972); Kövületek (1977) és végül 1881-ben, halála évében Összegyűjtött versei, melynek második kiadása a most megjelent kötet.

A hazai viszonyok enyhültével itthon is meg-megjelennek versei a Vigíliában és néhány más sajtóorgánumban. Munkásságát többek között Határ Győző és Gyöngyös Imre méltatta, 1973-ban Sík Sándor-díjban részesült. 1990 után Magyarországon a „Hazátlanul” című antológiában jelentek meg válogatott versei (Kráter Kiadó). 2006-ban 15 verséhez Dinnyés József daltulajdonos írt dallamot és "Mondjátok el" címmel egy CD-lemezen adta ki azt.
A mostani második kiadás mindenben egyezik az eredeti 1981-es torontói versgyűjteménnyel, csupán Szakolczay Lajos tanulmányával, továbbá a szerkesztő, illetve Pécel polgármesterének utószavával bővült. Fáy Ferenc korai versciklusa, melynek maga adta az Évák címet, nem került be a kanadai kiadásba, így a mostaniban sem szerepel.  Ezeket a verseket 1946-1948 között írta első feleségéhez és tőle született kislányához, s 2015-ben külön kötetbe gyűjtve jelentek meg: Fáy Ferenc Évák; Szerelmi dalciklus címmel (Pannonia Könyvek, sajtó alá rendezte: Szigeti Jenő).

Befejezésül a szerkesztő, Heltai Miklós utószavából idézünk:

„Fáy Ferenc költő. A költő itt nem értelmező, hanem állítmány. Költő, aki felindulásában világgá kiáltja: nagyon fáj, nagyon szép, nagyon hiányzik, odatartozom mindörökké. Olvasom, olvassuk, és már nekem is fáj, neked is, nekünk is szép, nekünk is hiányzik, mi is odatartozunk, mind együvé tartozunk: parasztok, vonathoz siető irodisták, tanárok, munkába tört gépkezelők, gyönyörűket írók Pesten és Torontóban, megalázottak, megnyomorítottak, halálba hurcoltak, önfeledten hintázók és snapszlizók, mind, mind.   A mi édesanyánkról, édesapánkról, nagyanyánkról, a mi béna kisfiunkról, szavunkat nem értő feleségünkről, gyermekeinkről, a mi szülőfalunk iránti örök szerelmünkről, a mi megcsonkított, kifosztott, cserbenhagyott hazánkról, a mi kincseinkről, Aranyunkról, Petőfinkről, Aradunkról szól immár az ének.

Fáy Ferenc magyar költő. Nincsenek verstani, ritmikai, jelentéstani problémái. Képei vannak, látomásai, költői világa, szavakba öntve. Színe van a nyárnak, ősznek, télnek, formái a lányoknak, férfiaknak, gyermekeknek, madaraknak, békáknak, hangjai az örömnek-bánatnak, illata a születésnek, sőt az elmúlásnak szaga is.

Fáy Ferenc Pécel költője. Ahogyan Petőfi a Kiskunsághoz, Arany Nagyszalontához, Ady az Érmellékhez tartozónak vallotta magát mindig és mindenkor, úgy vallja magát pécelinek Fáy Ferenc, s ha náluk talán még gyakrabban és még magasabb hőfokon vall, azt is értjük, hisz verseiben Pécel magasztosul hazává. Hazává: későn ébredt szociális felelősségünkké, a szegény emberek sziklát őrlő robotjává, a szolgálatban élő-elmúló nagyanyánk példájává.

Ez a mi hazánk: az Ipartestület és Önkéntes Tűzoltóság bálja, a körhintán boldogan visongó lányok, a szénát villázó bársonybarna asszonyok, a Várhegy, a Sukoró, Locsod, a Rákos, a körtefánk, amiről ellátni a téglagyárig, Csabáig, Isaszegig.

Örülök, hogy elolvashattam Fáy Ferenc minden versét s megismerhettem Fáy Ferenc költői világát. Örülök, hogy segíthettem abban, hogy verseit szélesebb körben megismerhessék végre idehaza is, Pécelen is. […] S remélem, azzal, hogy szülőfaluja törlesztette a magyar irodalmi könyvkiadás vele szembeni adósságát, Fáy Ferenc végre és véglegesen hazatalál Magyarországra és szeretett Pécelére.

Köszönetet mondok Dr. Fáy Veronika, igazgató főorvosnak, a költő unokahúgának, aki rendelkezésemre bocsátotta Fáy Ferenc 1981-ben Torontóban kiadott Összegyűjtött verseit, s minden módon segítette munkámat.”

Pécelen az Erika Galéria/Könyvesboltban, Budapesten az Anima könyvesboltokban 2015. december végétől kapható!

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2025. Május 19., Hétfő, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!